Vasárnap este, a Budapesti Kongresszusi Központban rendezte a Virág Judit Galéria téli árverését, amelynek szenzációja, Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című festménye volt. A festőóriás művei közül alig több mint egy tucat van magángyűjteményben, 2000 óta pedig csupán négy alkotása szerepelt árverésen, amelyből kettő abszolút rekordot ért el.
A már eddig is bíztató eredményekre a nagy decemberi árverések tették fel a koronát – derül ki a műtárgy.com éves összefoglalójából.
Minden eddigi magyar aukciós rekordot túlszárnyalva 460 millió forintért kelt el Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című festménye a Virág Judit Galéria vasárnap esti aukcióján a Budapest Kongresszusi Központban.
160 millió forintról, a magyar aukciók történetének legmagasabb kikiáltási áráról indul Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című festménye. A kép becsértéke pedig – az aukciót kedden meghirdető Virág Judit Galéria várakozásai szerint – akár a 450 millió forintot is elérheti. Csontváry művei közül alig egy tucat van magángyűjteményben, az elmúlt húsz évben pedig csak négy alkotása szerepelt árverésen, amelyből kettő abszolút rekordot ért el – mondta el a Portfolio-nak Kelen Anna művészettörténész, a galéria egyik vezetője.
A hazai műkincspiacon magánkereskedelemben a nyilvános eladások között a valaha volt legmagasabb áron vásárolták meg Csontváry Kosztka Tivadar Hídon átvonuló társaság című festményét a Virág Judit Galéria nyári kiállításán. Az egykori Bedő-gyűjtemény főműve a festő egyik legrejtélyesebb festménye.
Egyes szakértők szerint kétséges a gazdasági megtérülés.
Jövő pénteken kezdődnek, és augusztus 11-éig tartanak a XXXIII. nyári olimpiai játékok.
Itt a soha vissza nem térő alkalom?
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?